Meghívás az ifibe

Ennek a négy ifjúnak megadta az Isten, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. (…)Dán 1,17-21

Azt olvassuk a Bibliában, hogy Dániel tizenéves lehetett akkor, amikor a nagy babilóniai birodalom rettegett hadserege egészen nyugatra, a Földközi tengerig nyomult, elsöpörték a föld színéről a kis Júdát is, lerombolták Jeruzsálemet, és a nép színe-javát deportálták. Különösen ügyeltek a fiatal fiúkra. Őket afféle janicsárképzőbe vitték, más nevet kapott mindenki közülük, kiszakították a családból. Dániel is soha többet nem találkozott a szüleivel. El kellett felejteniük az anyanyelvüket, a vallásukat, a hazájukat. Nagy agymosás, teljes átnevelés folyt ott.

Dániel is bekerült ebbe az elit csapatba. És ebben a nagy szellemi földrengésben egyetlen biztos pont volt a számára, de abba két kézzel belekapaszkodott, ez pedig Isten igéje. Amit otthon a Bibliából megtanult, azt halálosan komolyan vette ott a fogságban is, és minden körülmények között a szerint akart élni.

Ez ott elég nehezen volt elképzelhető, Isten azonban különösen segítette őket. Négyen voltak, négy jó barát, akik összetartottak, akik ezt fontosnak találták, és Isten ezt elvégezte még a rabtartók szívében is, hogy megengedték nekik, hogy tiszta ételt fogyasszanak. Természetesen ellenőrzés, vizsgáztatás folyamatosan volt. Olvastuk itt az egyik vizsgát, amikor maga a király ellenőrizte, mire jutottak ezek a fiúk, és kénytelen volt megállapítani, hogy Dániel és társai tízszerte okosabbaknak találtattak, mint az összes többi közülük.

Néhány hívő fiatal egy nagy pogány tengerben. Egy nagy birodalom, amelyik az erőszakra, a hazugságra és a harácsolásra épült, bekapta őket, ők pedig ott próbálnak talpon maradni és ápolni az Istennel való közösségüket. Se Biblia, se templom, se család, se kultusz – semmi nincs, ami ezt támogatná, de ők makacsul ragaszkodnak ahhoz az igéhez, ami a fejükben van, amit otthon megtanultak.

Mi lesz velük? Meg tudnak-e állni, vagy pedig eltűnnek ők is a nagy darálóban. És vajon helyes-e ez a nagy makacsság, hogy ennyire ragaszkodnak az Istenükhöz, akit rajtuk kívül ott vajmi kevesen ismernek, meg az Isten kijelentett igéjéhez. Nem kellene egy kicsit rugalmasabbnak lenniük? Egy kicsit több kompromisszumkészség nem lenne szükségesebb abban a helyzetben? Miért kell ilyen makacsul ragaszkodni a Bibliához? És egyébként is, ez magánügy, nem? Miért kell ezt hangoztatni, hogy ők az élő Istenben hisznek? Ezzel máris megsértették a többieket, akiknek sok istenük van, még szobraik is vannak, s ők bemutatni sem tudják ezt az állítólagos Istenüket, akihez ragaszkodnak. Ez magánügy, ez nem tartozik senki másra. Nem kell azzal hivalkodni!

Mi lesz veletek? A mai világunk hasonló az ottanira: elnyomás, butítás, se Biblia, se keresztyéni értékek, se emberség, se mély kapcsolatok…semmi. Én gyermek koromba egyszer segítettem édesanyának paradicsomot ledarálni, és a daráló az újamat is bekapta, nagyon fájdalmas volt. A világ darálója is képes fájdalmat okozni, és higgyétek el, nagyon tud fájni a szív összeroppantása, a lélek kioltása.

Kedves Barátaim! Én is már néhány éve lekonfirmáltam, de ki tudom, azt jelenti, hogy nem konfirmáltam ki a gyülekezetből. Járok templomba és erre nem kényszerít senki sem. Igaz a tisztik mindig hívnak bennünket, de nem kényszerítenek se engem, se az ifjakat, hogy templomba járjunk. Nekem legalább is az úgy belülről jön: Isten elé kell járulnom. De nemcsak az istentiszteleten járulok az Ő színe elé, hanem az ifi órákon is találkozok, találkozunk Vele. Ott aztán másképpen, higgyétek el, teljesen másképpen. A tiszti tartja péntekenként ezeket az alkalmakat. Mit csinálunk ezeken az alkalmakon? Képzeljétek…úgy kell ott ülni, mint az oviba! Kezünket hátra kell tenni, meg se szabad szólalni, a tiszti a telefont nem tűri, kész kiképző tábor!

Na jó csak vicceltem!

Bibliát olvasunk és beszélgetünk Isten Igéjéről. Van, amikor nagyon komoly és mély dolgok kerülnek elő, van, amikor a saját fiatal problémáinkat beszéljük meg az Ige fényében, olyan alkalom soha sincs, hogy kimaradjon a sok sok nevetés, többször is játszottunk már akár olyan játékokat, melyek csak úgy kikapcsoltak minket, vagy olyanokat, melyek a mi kis csapatunkat jobban összekovácsolták.

Szeretnénk, ha ennek a csapatnak ti is a tagjai lennétek: éppen ezért én most a többiek nevében szeretettel meghívlak és várlak benneteket az ifi közösségbe. A csoportunkba mától felveszünk benneteket és internetes felületen mindig értesülhettek arról mikor és hol lesz az ifi.

Szeretettel várunk Benneteket! Gyertek mert jó együtt, fiatalosan dicsérni az Urat!